Gyepmesteri telepek Magyarországon

Nyomtatás
PDF
Tartalomjegyzék
Gyepmesteri telepek Magyarországon
Magyarországi gyepmesteri /ebrendészeti/ sintér/ telepekre vonatkozó szabályok és általános működési rendek
Elveszett állatok keresési lehetőségei
*GYEPMESTERI TELEPEK MAGYARORSZÁGON*
Minden oldal

FOGADJ ÖRÖKBE GYEPMESTERI TELEPRŐL!

A GYEPMESTERI TELEPEK NEM MENHELYEK!!  Azokat az állatokat, akik rövid időn belül nem találnak gazdára sajnos elaltatják, hogy újabbakat tudjanak közterületekről beszállítani! Általában önkormányzat üzemelteti vagy egy azzal szerződő vállalkozó. Előfordul már napjainkban, hogy a gyepmesteri telepek üzemeltetése állatvédők kezébe kerül, így természetesen a szemlélet is változik, de ha állatvédők látják el az ebrendészeti tevékenységet nekik is kötve van a kezük, hiszen a kóbor állatokat kötelességük begyűjteni, így egy óriási szélmalomharcot vívunk ezekért a szerencsétlenekért, hogy ne kerüljön sor altatásukra és még azkár az utolsó pillanatban is sikerüljön nekik valahol befogadót találni! Vannak kivételek!! MINDEN GYEPMESTERI TELEP MÁS ÉS MÁS! Utána kell járni és meg kell kérdezni az adott telep üzemeltetőjétől az arra vonatkozó működési szabályokat!

Gyepmesteri telepek megyék szerint

Budapest:

Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe:

1097 Budapest, Illatos út 23/A.
Telefon: 1-280-6832
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Pest Megye:

  • Albertirsa: a helyi Önkormányzatánál érdeklődni ki a megbízott gyepmester:  53-370-611.
  • Alsónémedi: Gyepmestere: 06-20-964-0661.
  • Aszód :(és környéke): (Helyi önkormányzatoktól érdeklődni helyi számokon) Régebbi Net-információ alapján: a Galgamenti Vizközmű Kft telepén 4 kennelben tudják elhelyezni a befogott kutyákat (?!?). Tel.: 28-400-497, 28-400-164.
  • Bénye: (megbízott nincs, probléma esetén), (1) Herczig József: 06-20-964-3025(Gyömrő), (2) Gulyás István: 06-70-233-3846 (Monori telephely), (3) Seres Dávid: 06-20-385-3468.
  • Budajenő: Gyepmestere: 06-20-964-0661 (vagy érdeklődni a helyi önkormányzatnál...).
  • Budakalász Polgármesteri Hivatal Titkárság Mezőőr értesítése is ajánlott: 26-340-266, 26-342-391.
  • Budakeszi: (és környékén elveszettek után is érdemes érdeklődni) Gyepmester: Tuncsik József, 06-20-972-8231.
  • Budaörs: (de a környéken elveszett kutyák után is érdemes érdeklődni )  Gyepmester: Csavar Attila, 06-30-325-4274.
  • Cegléd: CESZOLG Kft végzi a gyepmesteri feladatokat: 2700 Cegléd, Kossuth tér 4. A  Ceglédi Állatotthon is végez begyűjtést: 53-316-598, 06-20-566-1536.
  • Csévharaszt: Gyepmestere: Aranyi János, Telephely: Gyömrő, Tövis major. Tel.: 06-20-938-5192.
  • Csobánka: (érdeklődni a helyi önkormányzatnál...) 
  • Dabas: Megbízott gyepmester nincs. Mezőőrök: 1.) Homoki I.: 06-70-332-1455, 2.) Józsa Z.: 06-30-210-5352, 3.) Czene: 06-70-332-1456.
  • Dány: (Önkormányzat): 28/597-100.
  • Délegyháza: és környékén  Gyepmester: eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Dunabogdány: (Onkormányzat): 26-391-025.
  • Dunaharaszti :és környékén  Gyepmester:  Szomorú Szív Állatmentő szolgálat (Herczig József Gyömrő, Bimbó u. 23 06-20/964-3025).
  • Dunakeszi, Göd, Fót: Zöld Menedék (Tel: 06-27-313-284, Vác, Külső Rádi út)
  • Dunavarsány: és környékénGyepmester:  eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Ecser: Gyepmester: Herczig József (Gyömrő, Bimbó u. 23., Tel.: 06-20/964-30-25).
  • Érd 1.: és környéke (Pest megbízott a székesfehérvári vidéki Gyepmester): Érdi Önkormányzat, Zöldszám: 06/80/204-571, Radics Zsolt: 06/30/900-18-37.
  • Érd 2. : Gyepmesteri (átmeneti) telep: ÉVÁÉP telep: Érd, Fehérvári út 69. Tel.: 23-365-610.
  • Érdi: (régi) Gyepmester: Radics Zoltán, 06-30-900-1837.
  • Felsőpakony: Időnként befogad: Szent Ferenc Állatotthon (Állatotthon: Ócsa, Újerdő 33.), 06-20-340-4274 (üz.rögz.), (sms-ben is).
  • Gomba: Szomorú Szív Állatmentő szolgálat (Herczig József Gyömrő, Bimbó u. 23 06-20/964-3025).
  • Gödöllő:  Gyepmester: Karaszi Pál. Más szerint: (Halász Árpád): 28-418-613, 06-30-318-7255.
  • Gyál: 29. *Gyál* Gyepmestere: Gyökeres László (Telephely elérhetősége: Gyál, Kisfaludi u_ Bartók u.-nál lefordulni az Eisberg salátaüzemnél, majd egyenesen tovább a telepig. Tel.: 06-70-509-6757.
  • Gyömrő: Gyepmestere: Herczig József, (+Érdeklődni még a két gyömrői Állatvédő Egyesületnél: Árvácskák Állatmenhely és Aranyi Állatotthon): 06-20-964-3025.
  • Herceghalom: (a környéken tevékenykedő gyepmesterek mellett!) Ócsai Szent Ferenc Állatotthon-ba is kerülnek befogottak:  Vezető: Nagy Rita, tel.: 06-20-340-4274.
  • Hernád: Gyepmestere: Aranyi János, Telephely: Gyömrő, Tövis major, tel.: 06-20-938-5192.
  • Inárcs:, Begyüjtő: Szent Ferenc Állatotthon, (Állatotthon: Ócsa, Újerdő 33.), 06-20-340-4274 (üz.rögz.), (sms-ben is).
  • Isaszeg: (Helyi önkormányzattól érdeklődni - Jegyző:), tel.:  28-493-170.
  • Kakucs: Gyepmestere: Aranyi János, (Telephely: Gyömrő, Tövis major), tel.: 06-20-938-5192.
  • Kerepes:  Váci Állatvédők gyepmesteri szolgálata: 27-313-284, 06-20-424-5367.
  • Kiskunlacháza: (Szerződése megszünt a Bogáncs Bt-vel). Megbízása van az  ALPHAVET/Székesfehérvár -ral. Gyepmester: Molnár Tamás, tel.: 06-30-215-8100.
  • Kisoroszi: /Válasz alapján/ Szentendrei Gyepmester: 06-20-931-6948.
  • Kistarcsa: Helyi Önkormányzat, Váci Állatvédő Egyesület, tel.: 28-470-119, 27-313-284, 06-20-424-5367.
  • Kóka: (megbízott nincs) Probléma esetén a nagykátai gyepmesternek szólnak: Kocsis István
  • Telephely: Nagykátán található. tel.: 06-20-554-3219.
  • Leányfalu: (Önkormányzat) tel.: 26-383-065.
  • Maglód: Gyepmester: Herczig József (Gyömrő), tel.: 06-20-964-3025, Állategészségügyi telep Bp.IX. Illatos út 23/a., tel.: 06-1-280-6832.
  • Mende: Gyepmestere: Herczig József (+Érdeklődni még a két gyömrői Állatvédő Egyesületnél: Árvácskák Állatmenhely és Aranyi Állatotthon). Tel.: 06-20-964-3025.
  • Mikebuda: Gyepmestere: Herczig József (Gyömrő), tel.: 06-20-964-3025.
  • Mogyoród: (Helyi önkormányzattól érdeklődni (27-358-188), +  Ajánlott még érdeklődni: Hudák Endre, 06-20-412-9869), + Állategészségügyi telep Bp.IX. Illatos út 23/a: 06-1-280-6832.
  • Monor: Monorierdő Gyepmestere: Gulyás István 06-20-385-3468, 06-70-233-3846.
  • Nagykáta: Gyepmester: Kocsis István (nagykátai telep), tel.: 06-20-554-3219.
  • Nagykovácsi: Gyepmester: Molnár Tamás, 06-30-215-8100.
  • Nagykovácsi: (és környékén elveszettek után is érdemes érdeklődni.) Gyepmester: Tuncsik József, 06-20-972-8231.
  • Nagytarcsa: Helyi Önkormányzat (28-490-001), Váci Állatvédő Egyesület (27-313-284, 06-20-424-5367).
  • Nyáregyháza: (+ Monor, Monorierdő, (új!) Gyepmester:  Gulyás István, (mivel még nem mindenki tudja: (régi)  Seres Dávid  06-20-385-3468) tel.: 06-70-233-3846.
  • Ócsa (1): Gyepmester: eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Ócsa (2): Begyüjtő: Szent Ferenc Állatotthon (Állatotthon: Ócsa, Újerdő 33.), 06-20-340-4274 (üz.rögz.), (sms-ben is).
  • Örkény :Gyepmestere: Aranyi János, telephely: Gyömrő, Tövis major, tel.: 06-20-938-5192.
  • Páty :(és környékén elveszettek után is érdemes érdeklődni.) Gyepmestere: Tuncsik József, tel.: 06-20-972-8231.
  • Pécel : Gyepmester: Lancsák József (06-70-238-4520), + Állategészségügyi telep Bp.IX. Illatos út 23/a (06-1-280-6832).
  • Perbál: Polgármesteri Hivatal Jegyző: 26-370-023, 26-570-029, 26-370-351.
  • Péteri :Gyepmestere: Szomorú Szív Állatmentő szolgálat (Herczig József Gyömrő, Bimbó u. 23 06-20/964-3025)
  • Pilis : Gyepmester: Önkormányzat szerint: Seres Dávid (06-20-385-3468). Másik lehetőségként: Gulyás István (06-70-233-3846).
  • Piliscsaba: Esztergomi gyepmester a befogó:  06-30-276-7809.
  • Pilisvörösvár: Esztergomi gyepmester a befogó: 06-30-276-7809.
  • Pilisszántó: (Önkormányzat) 26-349-558.
  • Pilisszentiván: (de a környéken elveszett kutyák után is érdemes érdeklődni) Gyepmestere: Csavar Attila, 06-30-325-4274.
  • Pilisszentkereszt: 26-347-562, eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Pilisszentlászló: (Önkormányzat), 26-338-782.
  • Pócsmegyer:(Önkormányzat), 26-395-702.
  • Pomáz: /Megadott/ kóbor állat befogó: Vagy: Polgármesteri Hivatal 06-20-931-6948, 26-325-133, 26-325-467.
  • Pusztavacs: Gyepmestere: Aranyi János, Telephely: Gyömrő, Tövis major, 06-20-938-5192.
  • Solymár: (de a környéken elveszett kutyák után is érdemes érdeklődni!) Gyepmestere: Csavar Attila, 06-30-325-4274.
  • Sülysáp : Gyepestere Hudák Endre: eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Százhalombatta: Állat eü Telep: 2440 Százhalombatta, Erőmű út 1., Gyepmester: 23-354-375. 06-30-444-8860.
  • Szentendre: Gyepmester: 06-20-931-6948, 26-312-277.
  • Szentlőrinckáta:  Nincs megbízott gyepmester. Az Önkormányzat jegyzőjének lehet bejelenteni a keresett kutyákat, vagy a bejáratnál elhelyezett hirdető táblára kihelyezni a kereséseket. Tel.: 29-431-001 / Jegyzőnő.
  • Szigetmonostor :(Önkormányzat), 26-393-512.
  • Szigetszentmárton: érdeklődni a helyi Önkormányzatnál lehet: 06-24-513-830.
  • Szigetszentmiklós: Maszlag Istvánnál lehet érdeklődni, a 06/24/505-537-es telefonszámon, a gyűjtést végzi Budai Tamás, telefonszáma: 06/20/59-12-897.
  • Szigetújfalu: tel.: 06-24-464-203, eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Szöd, Szödliget: (Önkormányzat) tel.: 27/388-188 és 27/388-020.
  • Tahitótfalu: (Önkormányzat) tel.: 26-387-198.
  • Taksony: és környékén gyepmester: Szomorú Szív Állatmentő szolgálat (Herczig József Gyömrő, Bimbó u. 23 06-20/964-3025)
  • Tápióság: Gyepmestere:  Szomorú Szív Állatmentő szolgálat (Herczig József Gyömrő, Bimbó u. 23 06-20/964-3025)
  • Tápióság :Gyepmestere:  Aranyi János, (Telephely: Gyömrő, Tövis major), tel.: 06-20-938-5192.
  • Telki: Gyepmester: eltűnt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Tök: Gyepmestere: eltűnt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...
  • Ujhartyán: Gyepmestere: Aranyi János, telephely: Gyömrő, Tövis major, tel.: 06-20-938-5192.
  • Újlengyel :Gyepmestere: Aranyi János, telephely: Gyömrő, Tövis major, tel.: 06-20-938-5192.
  • Úri: Gyepmestere: Herczig József tel: 06-20-964-3025.
  • Üllő :Gyepmestere: Aranyi János, telephely: Gyömrő, Tövis major, tel.: 06-20-938-5192.
  • Üröm: Kiskunlacháza (és környékén elveszetteknél is ajánlott): Molnár Tamás gyepmester tel: 06-30-215-8100.
  • Nagykőrös :2750, Kürtilapos dü 5., Tel.:53/351-588.
  • Vác :(és környéke) Gyepmesteri szolgálat (állatvédők látják el a feladatot), 27-313-284, 06-20-424-5367.
  • Valkó: (Önkormányzat) 28/483-504.
  • Vasad :(+ Monor, Monorierdő) Gyepmester: Szomorú Szív Állatmentő szolgálat (Herczig József Gyömrő, Bimbó u. 23 06-20/964-3025)
  • Vecsés :gyepmestere: Aranyi János (Telephely: Gyömrő, Tövis major), tel.: 06-20-938-5192.
  • Veresegyház: (Helyi önkormányzattól érdeklődni: 28-385-001.
  • Visegrád: (Önkormányzat): 26-398-255.
  • Zsámbék :Gyepmester: eltünt állat esetén érdeklődni a helyi önkormányzatnál kell...

Baranya Megye:

  • Mohács Gyepmesteri iroda ,Mohács, Névtelen utca 4., Tel.: 69-322-243, 69-510-290, 06-20-355-8816.
  • Siklósfalu, Harkány, Szentlőrinc, Nagykozár, Kozármisleny, Kővágószőlős, Pogány: Misina / Pécs Állatotthonhoz viszik a befogott kutyákat. Tel.: 72-337-035.
  • Komló:Komló: Civilek a komlói állatokért, 06-70-616-6109
  • Szigetvár:(Városgondnokság) Tel.: 73-310-541
  • Mohács Gyepmesteri iroda ,Mohács, Névtelen utca 4., Tel.: 69-322-243, 69-510-290, 06-20-355-8816.
  • Siklósfalu, Harkány, Szentlőrinc, Nagykozár, Kozármisleny, Kővágószőlős, Pogány:
  • Misina / Pécs Állatotthonhoz viszik a befogott kutyákat. Tel.: 72-337-035.
  • Komló: Komlói Állatvédő Egyesület +3670/329-33-46 , +3670/238-33-68
  • Szigetvár:(Városgondnokság) Tel.: 73-310-541

Bács-Kiskun Megye:

  • Gyepmesteri Telep 6500 Baja, Tanya I. kerület 5., Tel.: 79-325-772, 06-20-974-2939.
  • Bácsalmás:PM Hivatalon keresztül: 79-541-455.
  • Kecskemét:6000 Kecskemét, Kisfái 211., Ebrendészet Telefon: 76/701-633, 06/20/577-5617, Menhely: 06/20/524-7671, web: www.mentsvar.hu
  • Kiskunfélegyháza: 6100 Kiskunfélegyháza, Nyomás tanya 9. Tel.: 76-712-861
  • Kiskunhalas: tel.:77-523-100
  • Tiszakécske: (Városgondnokság), 76-441-347
  • Kunszentmiklós: és környékéről befogott kutyák Kunszentmiklós Kossuth Lajos u. 54 szám alatti telepre kerülnek, ahol 14 nap elteltével lealtatják. A telep telefon száma: 06/76/550-244
  • Kecel: Jegyző: 06/78-420-161, Grúber Károly mgi. üi.: 06/78-420-211;06/30-627-6192, Ebrendész: 06/20-494-9705
    http://www.ebtelepkecel.hu/kapcsolat.html

Békés Megye:

  • Békés: Gyepmesteri telep 5630 Krisztina zúg. Tel.: 66-410-007, web: www.kutyusokbekes.mlap.hu 
  • Békéscsaba: Békéscsaba, Bcsaba Rigó u. 17, telephely: Bcsaba Kétegyházi út 30. itt a menhely, Tel: 66/326-369, 06/30-32-22-776, Web: www.csabaiallatvedok.hu
  • Gyomaendrőd: Gyomaszolg Ipari Park Kft. végzi a Gyomaendrődi gyepmesteri telep vezetését. Polgármesteri Hivatal / Gyepmesteri bejelentések kezelése. Tel.: 66-386-230.
  • Gyula: 5700 Szlányi tanya 1., tel.: 66-468-099
  • Szarvas: 5540, Mezőberényi út, tel.: 66-312-884.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye:

  • Edelény: (Városgondnokság), tel.:48-525-018.
  • Emőd: (Városgondnokság) tel.: 46-476-253.
  • Mezőcsát: (Városgondnokság) tel.: 49-552-058.
  • Miskolc: Állategészségügyi Telep, 3527 Miskolc, Fonoda u. 1., tel.: 46-345-103,
  • Ózd: Popovics Tibor, tel.szám:06/30/289-55-40 (ideiglenes telep). A teleppel kapcsolatos ózdi állatvédők száma: 06/70/597-82-77. (Ózdi KOMSZOLG Városüzemeltetési és Kommunális Szolgáltató Közhasznú Társaság tel.: 06/48/471-422, 48-471-654 (fax).)
  • Sátoraljaújhely: 3980 Bodrog út 1. (Torzsás utca 21), tel.: 47-323-674, 06-30-278-4823, 06-70-223-7533
  • Tokaj: 06-70-223-7533

Csongrád Megye:

  • Csongrád: 06-30-206-2373,
  • Hódmezővásárhely: Konrad Lorenz Természetvédő és Állatvédő Egyesület, Hódmezővásárhely Vezető: Dömötör Julianna. Tel.: 06-20-993-4318, központi hívószám: (06-62) 530-100, Zöld szám (ingyenes): (06-80) 820-010.
  • Makó: Tóth Sándor, Telep: Igásra vezető út mellett a sorompón túl. Tel.: 62-212-403.
  • Szeged: Szőreg, Kiskundorozsma, Tápé, Sziksóstó, Domaszék, Röszke, Algyő Telepe: 6750 Algyő, Irma majori út, Gyevi Tanya 3. Ebrendészet: Orpheus Állatvédő Egyesület. A karanténidő után a bekerült állatok kivihetőek! Tel.: 62-267-440, (a telep központi száma - a 06/20/360-98-46 - is hívható). WEB: http://www.gyepmester.hu/szeged/
  • Szentes: Szappanos Sándor, telep: 6600 Szentes, Nagynyomás 88/a. Tel.: 63-311-240.

Fejér Megye:

  • Mór: Molnár Tamás, Nácsa László. Tel.: 06-30-215-8100, 06-30-390-1045.
  • Székesfehérvár: Burján József, Érdeklődni: Herosz Állatotthon Székesfehérvár, Takarodó u. 5. Városi gyepmester (a városban gyűjt). Tel.: 06-30-300-4426, 22-379-374.
  • Fejér megyei Gyepmesterek: Molnár Tamás és Nácsa László. Gyüjtenek: Érd, Velence, Kápolnásnyék, Agárd, Gárdony, Dinnyés, Baracska, Martonvásár, Biatorbágy, Tárnok, Mezőfalva, Sárosd, Mezőszentgyörgy, Lepsény, Tác, Szabadbattyán, Polgárdi, Kőszárhegy, Kisláng, Vajta, Iváncsa, Ercsi, Pusztaszabolcs, Nagykovácsi, Üröm (eseti) Mór, Fehérvárcsurgó, Bordajk, Bakonycsernye (eseti) Pusztavám, Csákvár, Lovasberény, Pákozd, Kiskunlacháza Iszkaszentgyörgy, Pusztaszabolcs, Fehérvárcsúrgó, Velence és ezek környéke.
  • Dunaújváros: Nagyvenyimen található. A telep kutyáit mentő civil szerveződés elérhetősége: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

Győr-Moson-Sopron Megye:

  • Győr: Állategészségügyi szolgálat Györött állatmenhelyet müködtet, Xantus János Állatkert egyik tevékenységi köre
  • Telep: Gyepszél u. 7., tel.: 96-323-459, 06-20-923-6276
  • Mosonmagyaróvár: Városüzemeltetési Kft., Gyepmester elérhetősége után érdeklődni: 9200 Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 9. Tel.: 96-216-989, 96-215-939, 96-217-191.
  • Csorna: Közterület Felügyelők fogják be a kóbor kutyákat. (A Net-en talált dokumentumok szerint: Nincs sintér, nincs megfigyelőtelep. Az állatokat kegyetlenül kivégzik! (Mai Nap 2003. Jan.29) Itt a MEGELŐZÉS a legjobb módszer!  Közterületfelügyelet. Tel.:96-590-162.
  • Sopron: Nagy Dénes, Telep: Sopron, Harkai úti gyepmesteri telep (a hulladéklerakó mellett). Tel.: 06-30-959-5024. http://www.sopronholding.hu/?q=node/51

Hajdú-Bihar Megye:

  • Balmazújváros: (Városgondnokság), tel.: 52-370-210 
  • Debrecen: Bánk tanya 72. szám alatt lehet megtekinteni a telep állatait (csak szombati napokon 8 és 12 óra között). Telefon: Debreceni Közterület-felügyelet: 52 502-530
  • Hajdúböszörmény
  • Hajdúhadház: (Városgondnokság), tel.: 52-583-046.
  • Hajdúnánás: Gyepmesteri telepe: 4080 Hajdúnánás, Tanya 31., tel.: 52-381-953
  • Polgár: (Városgondnokság) tel.: 52-391-188.

Heves Megye:

  • Gyöngyös: Gyulai István, Gyepmesteri telep: Karácsondi út 8. Tel.: 37-313-330.
  • Domoszló: Polgármesteri Hivatal, tel.: 37-565-000.
  • Bélapátfalva: Polgármesteri Hivatal, tel.: 36-554-302.
  • Füzesabony :Polgármesteri Hivatal, tel.: 36-542-500.
  • Hatvan: Polgármesteri Hivatal, tel.: 37-542-300.
  • Heves: Városi Polgármesteri Hivatal, tel:. 36-546-100, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  
  • Lőrinci: Polgármesteri Hivatal, tel.: 37-388-155.
  • Pétervására: Polgármesteri Hivatal, tl.: 36-568-036.
  • Eger: 3300 Baktai út, Üzenethagyás lehetséges a Polg.Hiv. Főmérnöki Irodáján KÓSNÉ-nál. Tel.:  06-30-943-3355 (csak SMS-t tud fogadni!).

Jász-Nagykun-Szolnok Megye:

  • Jászberény: 5100 ,Repce utca, Tel.:57/413-191.Gyepmesteri Telep (BERÉNYKOM Kommunális Szolgáltató Kft.)
  • Karcag :5300, Vágóhíd utca, Tel.:59/312-519. 
  • Kunszentmárton: 5440 Vég u. 3., Gyepmester: 30/223-7648, bejelentés (elvesztés-keresés esetén) : 56-461-225 telefonszámon

Komárom-Esztergom Megye:

  • Bábolna: Polgármesteri Hivatal, tel.: 34-369-828
  • Esztergom-Dömös (Dunakanyar, Dobogókő és környéke, Nyergesújfalu, Tát, Dág(?) Annavölgy, Tokodaltáró, Piliscsév egész Visegrádig. Kesztölc és Leányvár, valamint az Esztergomhoz, körzetileg tartozó állatorvosi területek, és néhány bérbefogási terület.).
  • Esztergom, Öntöde u. 30., Gyepmester: Mészáros András, Telep elérhetősége. Dorog felől közelítve: Esztergom felé van egy Mol benzinkút a bal oldalon, ott már figyelni kell a táblákat. Fehér jelzőtábla mutat bal irányba, (gázcseretelep, kipuffogó szervíz, stb..), ott kell lekanyarodni a táblák irányába. Majd mindjárt az első balra vezető Földút vezet a gyepmesteri telep felé.
  • Komárom: Önkormányzati Közterület Felügyelet, tel. 06-30-309-1045.
  • Dorog: Polgármesteri Hivatal, tel.: 33-431-299.
  • Dömös: Polgármesteri Hivatal, tel.: 37-565-000.
  • Oroszlány: Gyepmestere: Szalczinger Ferenc (Tel.: 20/96-91-246)
  • Sárisáp: Sárisáp Község Önkormányzata, 33-508-491.
  • Tatabánya: Gyepmesteri Telepe: 2800 Tatabánya, Bartók Béla út, tel.: 34-323-121.

Nógrád Megye:

  • Balasagyarmat: Polgármesteri Hivatal, Jegyző titkárság, tel.: 35-505-900, 35-505-925.
  • Bátonyterenye: Polgármesteri Hivatal, tel.: 32-353-877, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
  • Pásztó: Polgármesteri Hivatal, tel.: 32-460-155.
  • Rétság :Polgármesteri Hivatal Jegyző titkárság, tel.: 35-550-100 / 101 mellék, 35-350-630 / 101 mellék.
  • Salgótarján: Polgármesteri Hivatal Titkársága, 32-417-255 / 318 mellék.
  • Szécsény: Városi Önkormányzat, tel.: 32-370-199.

Somogy Megye:

  • Kaposvár: (Közterület-felügyelet) Gyepmestere: (Állatvédőkhöz sms) tel.: 82-311-020
  • Siófok: Gyepmester nincs. Begyűjtők: Siófoki Állatvédő Alapítvány, akik állatvédő jelleggel altatást mellőzve végzik. Tel.: 84-355-358, 06-20-922-3562.
  • Balatonboglár: Városi Önkormányzat: tel.: 85-550-333.
  • Balatonlelle: Városi Önkormányzat: E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , tel.: 85-554-935.
  • Csurgó: Polgármesteri Hivatal, tel.: 82-471-388.
  • Fonyód: Polgármesteri Hivatal, tel.: 85-562-980, 85-562-981.
  • Marcali: Polgármesteri Hivatal, tel.: 85-501-000.
  • Nagyatád: Polgármesteri Hivatal, tel.: 82-504-500, 82-504-502.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye:

  • Nyíregyháza: 4400 Zomboribokor 4., Tel.:42/420-738.
  • Mátészalka
  • Fehérgyarmat
  • Újfehértó
  • Nyírbátor
  • Tiszarád

Tolna Megye:

 

Vas Megye:

  • Szombathely:9700 Hajnóczy József utca 1., Tel.:94/324-351

 

Veszprém Megye:

  • Pápa: 8500 Szabó D. utca 49., Tel.:89/322-837.
  • Várpalota: 8100 Rózsakút utca, Tel.:88/473-106.
  • Veszprém: körgyürüről Tapolca felé haladva kb. 400m után balra egy murvázott uton közelíthető meg.
  • A balatonfüredi a Bajcsy-Zsilinszky un. (felső aszófői) uton a kommunális hulladéklerakó telep területén érhető el, illetve található. Tel:  06/30-93-73-372

 

Zala Megye:

Zalaegerszeg: 8900 Csúszólapi dü 1, Tel.:92/314-896.

 

 

Hivatalos adatok szerint 100 legális gyepmesteri telep működik Magyrország területén!! Az illegális telepek számát nem ismerjük! Sajnos még csak csekély számú telepről folyik mentés, így kérjük akinek tudomása van olyan gyepmesteri telepről , ami nincs itt listázva az értesítsen minket az alábbi e-mail címen!

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

" EGYENLŐ ESÉLYT AZ ÉLETRE!!!"

A listát és elérhetőségeket folyamatosan bővítjük!

SAJNOS TÖBB TELEP VAN, AHOL IDŐKÖZBEN MEGSZŰNT A MENTÉS VAGY MÁS FORMÁBAN MŰKÖDIK, ÍGY A LIKEK NEM MINDENHOL MŰKÖDNEK

Itt azokat a telepeket listázzuk, ahonnan tudomásunk szerint mentenek állatvédők!!

A teljes lista a Magyarországon található gyepmesteri telepekről INNEN is elérhető, illetve lejjebb is megtalálható a link! 

 

Gyepmesteri telepek országos listája ITT!!!!

(Sajnos nagyon sok helyről nem mentenek állatvédők!)

 

 



168912_179233805442918_100000688989227_449817_5683462_n.jpg

Szavazás

Tudod -e mi a gyepmesteri (sintér) telep eredetileg?
 

Online látogatók:

Oldalainkat 8 vendég böngészi